Ha szeretnénk megismerkedni a csempe gyártás történetével, akkor nagyon messzire kell visszautaznunk az időben. Ahhoz ugyanis hogy csempét tudjon előállítani az ember, szükség volt a fazekasság mesterségének ismeretére. Ez kb i.e. 8000-ben kezdődött. Addigra ugyanis eléggé beszűkültek a vadászat és gyűjtögetés mint életforma lehetőségei. A letelepedett közösségek kénytelenek voltak növénytermesztéssel és álattartással biztosítani az élelmet. Vannak vélemények, amelyek szerint azért telepedtek le, hogy növénytermeléssel foglalkozhassanak, más vélemények szerint kénytelenek voltak letelepedni, mert már képtelenek voltak vadászattal és gyűjtögetéssel biztosítani a közösségek élelmiszer ellátását. Azonban a növénytermesztés igen kockázatos és egy váratlan rossz időjárás, elpusztíthatta a termést éhínségre kárhoztatva egy-egy közösséget. Igen fontos volt, hogy raktározni tudják az élelmet. Nagyjából, ebben az időszakban vált egyre fontosabbá a magántulajdon. Voltak ugyanis sokan, akik úgy gondolták, sokkal kényelmesebb elvenni az élelmet mint a termesztéssel bajlódni. Nehéz időszak volt. Meg kellett tudni védeni és el kellett tudni raktározni a növényi és állati táplálékot. A tárolásra edényekre volt szükség, és ez a szükség létrehozta a fazekas mesterséget. A fazekasság nem más, mint agyagból készített edények kiégetése. Természetesen az emberi leleményesség határtalan és korai őseink hamar rájöttek hogy az agyagégetés technológiájával nem csak edényeket lehet létrehozni, hanem a legkülönfélébb méretű agyaglapokat is. Ezek az égetett agyaglapok voltak a mai csempe ősei. Azonban ezek a kiégetett edények még nem voltak képesek megtartani a beléjük töltött folyadékot, ezért külsejüket mázzal vonták be, így már "vízállóak" lettek és nem szivárgott ki belőlük semmi. Igen ám, de amiképp korsókat, tálakat sikerült mázzal bevonni, úgy az égetett lapokat is, amelyek már kezdtek hasonlítani arra. ahogyan ma kinéz egy színezett csempe. Ez a szó hogy csempe, akkor még persze nem létezett. Nem is tudom mi járhatott annak az ősembernek a fejében aki kezébe fogott egy ilyen agyagdarabot amit kiégetett. Azt hiszem fogalma sem volt róla hogy ez egy csempe. Talán, a kisebb csempe darabokba lyukat fúrt, bőrből készült vékony zsinórt fűzött át rajta és nyakába akasztotta mint totemet. Ki gondolná hogy a csempe ilyen célt is tudott szolgálni. Az égetett agyag, akár korsó akár csempe formájú, ha kihűl hideg. Ez ma is érvényes, akármilyen szép és igényes az a csempe. Hatását tekintve hideg. Éppen ezért padlók, falak burkolására, a lakóépületek belső világának színesítésére, inkább a déli, melegebb éghajlatú országokban kezdett elterjedni a csempe. Az északabbra elhelyezkedő területeken, nagyobb előszeretettel használták a szőnyegeket. Nem meglepő tehát, hogy az első kerámia leletek is déli fekvésű területekről kerültek elő, az ókori Mezopotámiából. Ez a hordalékkal feltöltött síkság a mai Irak, Törökország és Szíria egy része. Ezen a vidéken bizony elég meleg van ahhoz hogy a szőnyegek helyett mázas cserepekkel díszítsék a falakat, padlókat. A korszak legnagyobb városai Babilon és Ninive, ahol a ránkmaradt leletek szerint, időszámításunk előtt 3000 évvel, már különböző színű, eleinte fehér és kék színűre mázolt agyaglapokat vontak be ónmázzal, így díszítve a korabeli csempe cserepeket. Később a citromsárga és narancssárga színek is megjelentek melyeket különböző figurákkal díszítettek. Észak Mezopotámiában a vörös, fehér és fekete színű díszítő festés a jellemzőbb, a déli Mezopotámiában inkább a sárga és vörös színű kerámia díszítő elemek a dominánsak, míg a hegyvidéken, sárga alapra, fekete és lilás színnel festettek. Jó ideig művészi értéknek számított az égetett kerámia, a festett csempe, királyok palotáit díszítette. A korszak legkülönlegesebb emlékei, Persepolis és Susa királyi palotáinak domborművei. Azonban ahogy kezdett iparszerűvé válni az agyagégetéssel előállított csempe, úgy veszített művészi értékéből, viszont hozzáférhetővé vált a kevésbbé tehetősek számára is.
A mai sok szép csempe közt itt válogathatsz.
